"Halála után is gyógyít, segít a rászorulókon"



Kezdőlap

Bemutatkozunk!

Oroszlány városában, Dr. Balogh Tibor 1958 óta orvosként dolgozott és élt haláláig. Körzeti orvosként kezdte pályafutását az akkor megépített új bányászvárosban
(történelmet nem kell bemutatnunk).
A városban mindenki ismerte és nagyon sokan szerették, mert mint ember közvetlen volt a betegeivel szemben, mindig maximális segítséget nyújtott, önzetlenül az embereknek.

Munkája elismeréseként a város főorvosa, később igazgató főorvosa lett, és
megszervezte a városban a teljes körű egészségügyi ellátást, megépítette (kijárta) az új orvosi szakrendelőt, amely a környékbeli falvak ellátásában is közreműködött és mindig azon volt, hogy a megfelelő feltételek a lehetőségekhez képest meglegyenek. Az orvos utánpótlás érdekében több pályakezdő fiatal orvost szervezett be, ezáltal biztosítva a körzeti és üzemorvosi hálózat működését.

Emlékének tisztelegve, fiai ötletére és több ember egyetértő támogatására hoztuk létre az alapítványt, amelyen keresztül képletesen, fogalmazódott meg
az alapítvány alapgondolata:

"Halála után is gyógyít, segít a rászorulókon"

Ez valójában Dr. Balogh Tibornak köszönhetően valósult meg, mert akik ismerték, tisztelték, szerették és elismerték ma adományaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a beteg emberekhez a segítség továbbra is eljuthasson.



INGYENES EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLAT 2025 ősz

Dr. Balogh Tibor Egészségügyi Alapítvány

INGYENES EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRŐVIZSGÁLAT

2025. szeptember 26. 10:00-16:00 óráig
a Bányász Klub és Rendezvényházban
(2840 Oroszlány, Táncsics M. út 1.)

 

vércukor-, koleszterin mérés, PSA szűrés, digitális mérleg, testsúly, testzsír %-, testizom %-, hasi zsír, BMI, dietetikai/táplálkozási tanácsadás, vastagbél szűrés, csontritkulás szűrés, demencia szűrés (teszt), láb és fej masszás, Hallás vizsgálat, csecsemő és gyermek tanácsadás, újraélesztési bemutató

Minden segítséget, támogatást szívesen fogadunk városunk jobb egészségügyéért.
Bankszámlaszám: OTP BANK 11740061-20025342

Alapítványunkat segíti: KORE, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, Oroszlány Önkormányzat, Komárom-Esztergom Vármegye Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

KÖSZÖNET!

Egészségügyi alapítványunk már 18 éve sikeresen végzi tevékenységét Oroszlányban. Célkitűzésünk a betegségek  megelőzése, gyógykezelése,  rehabillitáció valamint az egészségügyi szolgáltatók támogatása. 2023-ban rendeztünk ingyenes szűrővizsgálatokat a lakosság részére, folyamatosan tartottuk az Alzheimmer Café foglalkozásainkat. Lakosság közvetlen gyógykezelését támogattuk 1.150.000,-ft-tal valamint az Oroszlányban működő egészségügyi szolgáltatókat 1.100.000,-ft-tal is, amiből a város egész lakossága közvetve  részesül.

Minden évben kiírjuk pályázatunkat a lakosság részére, hogy lehet alapítványunk felé pályázni rászorultságnak megfelelően. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az emberek nem mernek segítséget kérni, titkolják betegégüket, holott csak akkor tudunk támogatást adni, ha megosztják problémájukat. Bízunk benne, hogy jövőre nagyobb bizalommal fordulnak felénk.

A 2024-ben sem lesz könnyebb helyzetünk,  tovább nő az egészségügyben a bizonytalanság, emelkedik a rászorultak száma, A lehetőségeink szerint alapitványunk jövőre is megpróbál minél többet tenni az itt élő lakosság egészségért, város egészségügyéért

Az elért sikereinket az Önök adományai nélkül nem tudtuk volna elérni.

Kérjük Önöket, hogy a lehetőségeiknek megfelelően a jövőben is támogassák, segítsék munkánkat, ami közös érdekünk. Nem tudhatjuk, hogy mikor válhatunk mi is sérülékennyé és szükségünk lenne a támogatásra, segítségre.

Külön köszönet mindazoknak, akik anyagilag támogatták munkánkat valamint az önkénteseknek, akik munkájukkal segítették céljaink elérését!

 

Várjuk adományokat: OTP  11740061-20025342

KÖSZÖNJÜK!

BOLDOGABB, EGÉSZSÉGESEBB ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!

Dr Balogh Tibor
Oroszlány Egészségügyi Alapítvány

önkéntes munkatárs

Alapítványunk önkéntes munkatársakat keres!

ÉRDEKLŐDNI AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN LEHET:


Touch Menü